 |
|
2023 | 2022 | 2021 | 2020 | 2019 | 2018 | 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007 | 2006 | 2005
Stockholm International Youth Science Seminar
A Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Magyarországot Molnár Áron képviselte a 2017. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremónián és banketten. Áron, a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje, jelenleg a BME hallgatója.
A Nobel Alapítvány támogatásával, 1976 óta megrendezésre kerülő esemény kiemelt célja, hogy a világ minden tájáról érkező, különböző tudományterületen jeleskedő 24, 18-24 éves fiatal bemutatásával inspirálja a svéd diákok tudomány iránti érdeklődését, továbbá előmozdítsa a résztvevők tudományos pályáját.
A Nobel-hét keretében a fiatalok részt vehettek és meghallgathatták az idei Nobel-díjasok előadásait: így Rainer Weiss, Barry C. Barish és Kip S. Thorne fizika Nobel-díjasok három részes előadását a gravitációs hullámokat észlelő LIGO múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Jacques Dubochet, Joachim Frank és Richard Henderson kémia Nobel-díjasok előadását a nagy felbontású mikroszkópukról. Valamint Kazuo Ishiguro irodalmi Nobel-díjas előadását életének legfontosabb mozzanatairól.
A Nobel-előadások előtti napon Áron közel 1300 svéd diák előtt prezentálta munkáját, majd poszterek segítségével mutatta be azt az érdeklődőknek. Ezután a fiatal tudósok ellátogattak az AstraZeneca svéd cég gyárába, és együtt ebédeltek a cég vezérigazgatójával.
A fiatalokat körbevezették a városban, ismertették velük a legfontosabb illemszabályokat, valamint megtanították őket táncolni is.
December 10-én pedig részt vehettek a Nobel-díj átadási ceremónián, a Nobel Banketten, ahol együtt vacsorázhattak a svéd királyi családdal, az idei és az előző évek Nobel-díjas tudósaival, valamint a világ tudóstársadalmának kiválóságaival. A bankettet hajnalig tartó Nobel NightCap zárta.
Sanghaj Junior Edison Show beszámoló
2017. november 14-e és november 22-e között került sor a Junior Edison Showra Sanghajban. A meghívást a nyáron rendezett CASTIC 2017-en megmérettetésen elért eredménye (arany érem) alapján érdemelte ki Szegedi Melinda, a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny második helyezettje.
Versenyzők a világ minden tájáról érkeztek, összesen 250 gyerek gyűlt össze az első fordulóban (a külföldi-kínai arány 50:200). Az életkor-skála meglepő volt, hétévesektől kezdve az egyetemistákig minden évnek volt képviselője, ráadásul a kezdetekben nem volt korcsoport szeparáció.
A verseny menete ötfordulós. Az első fordulóban egy 100 kérdésből álló feladatsort kellett megoldani a fiataloknak, ahol fizika, biológia, kémia, matematika, szociológia és emberi törvényismeret területekről válogattak, teljesen random módon (egy adatbázisból, ahol több millió kérdés található, a program véletlenszerűen állít össze regisztráció után egy kérdéssort, így nagy eséllyel senki se kaphatja ugyanazt). Erre minden versenyző két órát kapott. A következő fordulóra már csak harmincketten maradtak.
A második kör egy interjú volt, ahol a négytagú zsűriből kellett kiválasztani egy szimpatikus mentort és meggyőzni, hogy segítsen. Ebben a fordulóban a külföldieknek külön műsorszámmal kellett készülni, amely szimbolikus az országra nézve.
A harmadik fordulóban történt az első korcsoport-szeparálás: a legjobb tizenhatot két nyolc fős csoportra bontották, 7-13 és 14-19 éves korig.
Technikai problémák miatt a forgatás késéssel kezdődött, de ennek ellenére a közönség lelkes volt.
A magyar fiatal bronzéremmel térhetett haza, s kapott ajánlást egy sanghaji egyetem orvosi szakáról, ha ott szándékozna továbbtanulni.
"Tehetséggel fel!" - Jövőépítő Mentornap
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács, valamint a TDK-ért Közhasznú Alapítvány "Tehetséggel fel!" Jövőépítő Mentornap címmel különleges eseményt szervezett 2017. október 28-án, az ELTE BTK Gólyavárban, melyen közel 200 érdeklődő vett részt.
Az elmúlt években jelentős eredményeket elért tehetséges középiskolásoknak szóló programra meghívást kaptak többek között a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobbjai is. A résztvevők találkozhattak az Országos Diákköri Tanács Pro Scientia Aranyérem pályázatának korábbi nyerteseivel (biológia, közgazdaságtan, pszichológia, művészet, irodalom, jog), akik a találkozás során meséltek nekik személyes élményeikről, sikereikről, kudarcaikról, ezen keresztül mutatva be karrierútjukat, amely mintaként szolgálhat a fiataloknak.
Az eseményt Prof. Dr. Szendrő Péter, az OTDT elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy "Egy nemzet felfelé ívelő jövője attól függ, sikerül-e megtalálnia a tehetségeket és azok sikeressé válnak-e". A jelenlévő fiatalok megkapták a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny pályázati felhívását is.
A rendezvényt követően a fiatal tehetségek egy folyamatosan bővülő és működő Facebook csoportban, a "Tehetséggel fel!" Jövőépítő Körben folytathatják a párbeszédet.
Az eseményen készült fotók, összefoglaló videók és a Pro Scientia Aranyérmesek miniportréi az alábbi linken érhetőek el: www.tehetsegfel.hu
Egy magyar fiatal továbbjutott a tudományos versenyek olimpiájára az EU Fiatal Tudósok Versenyén
Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és gondozó programnak, a Fiatal Tudósok Versenyének, döntőjét melyre a világ 38 országából érkeztek fiatalok, az idén szeptember 22. és 26. között Tallinnban rendezték meg. Molnár Áron továbbjutott a világdöntőre, az ISEF-re.
A több tízezer, 15-20 év közötti fiatalból kiválasztott döntősök között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2016/2017. évben megrendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázatának készítője képviselhette. A magyar delegációt Ivánka Gábor, bírálóbizottsági tag vezette.
A négy lépcsős ifjú tudósok versenyének első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, ahonnan a kiválasztott legjobb 2-4 pályamunkáról a nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet.
Az idei döntőn 38 ország több mint 100 fiatalja vett részt. A tallinni döntőn a 89 projekt közül, Molnár Áron (a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium végzett diákja, jelenleg a BME hallgatója) az "Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor" c. projekttel az Intel ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) díját nyerte el, ennek köszönhetően részt vehet a 2018 májusában, Pittsburgh-ben megrendezendő tudományos versenyek olimpiáján. A fiatal kutatásának célja egy ferrofluidummal működő dőlésérzékelő szenzor kifejlesztése és tesztelése volt. A kifejlesztett megoldásban a vasmagot egy üvegcellába töltött ferrofluid helyettesíti, ami nanoméretű ferromágneses részecskékből és egy hordozófolyadékból álló folyékony anyag. Az így kapott eszköz egy ferrofluidum maggal ellátott differenciál transzformátor lesz. A jelenleg a piacon megtalálható MEMS (Mikro-elektromechanikai) dőlésszög szenzorok tipikus felbontása század-, illetve ezredfok körüli, tehát az elkészült szenzor pontosságban felül tudja múlni a piaci eszközök jelentős részét. Ebből adódóan felhasználási lehetőségei igen széleskörűek, leginkább az igen pontos szögmérésben segítheti a kutatók és mérnökök munkáját.
Puskás Dávid (a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja) pedig a "3D nyomtatott Holdbázis" c. munkájával elnyerte az Európai Űrügynökség (ESA) egyetlen díjnyertes számára felajánlott különdíját. Az ifjú kutató Holdbázis terve az Európai Űrügynökség ötletén alapul, eszerint a Földről odaszállított modul magába foglalna egy automatikusan felfúvódó dóm-szerkezetet, amely tartalmazná az életfenntartó rendszereket, valamint a 3D nyomtató-rovereket. A távvezérlésű mobil-nyomtatók a dómot körbeépítenék megszilárdított holdporral így a bázis megfelelő biztonságot nyújtana. A kutatás célja a 3D nyomtatással előállított bázis kivitelezhetőségének, az ötlet gyakorlatba ültetésének, valamint a követelményeknek (védelem, biztonság, gazdaságosság) való megfelelésnek a vizsgálata.
Kutatók Éjszakája az Ericssonban
A Kutatók Éjszakája idei programjaira 2017. szeptember 29-én került sor, többek között a Science Parkban, az Ericsson Kutatás-fejlesztési Központjában, ahol a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb pályamunkáival is megismerkedhettek a látogatók. A kiállítás helyszínt az Ericsson Magyarország Kft., mint a Kutatók Éjszakája nagyvállalati partnere és az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny egyik szponzora biztosította.
Az ifjúsági verseny tizenéves fiataljai poszterek, prototípusok és egyéb szemléltető eszközök segítségével mutatták be pályamunkáikat, többek között egy okoskesztyűt, mely eszköz célja, hogy megkönnyítse a jelnyelv tanulás folyamatát, valamint egy e-fáslit, amely alkalmas hűtésre és fűtésre egyaránt.
Továbbá az érdeklődök belemélyedhettek a baby étel alapanyagaiba a blue baby szindróma kialakulásának összefüggésében, megtekinthettek egy Snowbike-ot, wattmérőt futóknak, egy csapadékot író tollat, valamint megtudhatták, hogy hogyan befolyásolja az egyensúlyt a zene és a stressz.
Kiállítóként voltak jelen a 29. EU Fiatal Tudósok Versenyének döntőjében szerepelt magyar fiatalok is. Kocsis Ábel "Mennyire vagyunk tartósak? (Gerincgörbületek kirajzolása Tolival)" c. pályázatával, Molnár Áron, az EU versenyen az Intel ISEF díját elnyert fiatal az "Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor" c. munkájával, valamint Puskás Dávid, az EU versenyen az Európai Űrügynökség díját elnyert fiatal a "3D nyomtatott Holdbázis" c. projektjével is megismerkedhettek az érdeklődök.
A Kutatók Éjszakáján a tehetségekre közel 6 ezer látogató volt kíváncsi.
27. IFJÚSÁGI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY (2017/2018-as tanév)
KIK INDULHATNAK? - Egyénileg vagy kétfős csapatba szerveződve pályázhat minden 1997. október 1. és 2004. augusztus 31. között született fiatal, aki még nem kezdte meg felsőoktatási tanulmányait. Pályázhatnak határon túli magyar fia-talok is.
MIT LEHET NYERNI?
I. díj: (max. három) havi 30 000 Ft-os ösztöndíj egy évig
II. díj: (max. három) havi 20 000 Ft-os ösztöndíj egy évig
III. díj: (max. négy) havi 10 000 Ft-os ösztöndíj egy évig
a fiatalok szakmai, tudományos továbbfejlődésének támogatására.
A legjobb határon túli pályázó a Magyar Innovációs Szövetség egyösszegű, 100 000 Ft-os ösztöndíját kapja meg.
Az első és második helyezett fiatalokat segítő egy-egy középiskolai tanár egyszeri 100 000 Ft-os ösztöndíjban részesül.
Az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 1-3. helyezettjei 30 többletpontra jogosultak a felsőoktatási felvételi eljárás során.
A legjobb három pályázat lehetőséget kap 2018 szeptemberében, Dublinban, az EU “Fiatal Tudósok Versenyén” való részvételre, ahol további értékes pénz- és különdíjakat lehet nyerni (3500-7000 euró).
A versenyen kiválasztott tehetséges fiatalok további nemzetközi versenyen, utazásokon vehetnek részt.
MIVEL LEHET NEVEZNI? - Pályázni lehet műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munka ered-ményével.
Továbbá lehet pályázni a National Instruments myDAQ nevű termékének újszerű, máshol nem használt vagy publikált mérési vagy adatgyűjtési eljárásának kidolgozásával, ill. konkrét gyakorlati feladatok megoldására irányuló alkalmazással is. A versenyen bármilyen egyéb versenyre vagy pályázatra készített pályamunkával, ill. műszaki alkotással is részt lehet ven-ni.
HOGYAN KELL JELENTKEZNI? - A kidolgozandó vagy megoldandó feladat max. 2 oldalas vázlatát e-mailben kell eljuttatni 2017. november 28-án, 15 óráig beérkezően.
A nevezésnek tartalmaznia kell: a kiválasztott kutatási vagy fejlesztési témát, a megoldásra irányuló javaslatot, az elérendő célt, a konkrét megvalósítás módját,
továbbá: a résztvevő(k) nevét, születési időpontját, lakcímét, telefonszámát, e-mail címét, nyelvtudását; iskolájának (munkahelyének) nevét és címét; a konzulens, vagy felkészítő tanár nevét, lakcímét, e-mail címét és telefonszámát.
KIK DÖNTENEK? - A pályázat elfogadásáról a tudományos vagy műszaki cél, ill. színvonal és a kidolgozhatóság figyelem-bevételével határoz a bírálóbizottság. A döntésről minden pályázó értesítést kap 2017. december 22-ig. (A zsűri döntése végleges, fellebbezésnek helye nincs.)
HOGYAN TOVÁBB? - Az I. fordulóban elfogadott és részletes kidolgozott pályázatok leírását 2018. március 30-án, 14 óráig beérkezően kell beküldeni a verseny titkárságára.
MIT ÉRTÉKELNEK? - A probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása; a kidolgozás alapossága, ill. tudományos értéke; az önálló, saját munka kimutathatósága, nyilvánvalósága; az írásos anyag, ill. műszaki alkotás (vagy modell) színvonala, az elkészített eszköz működőképessége; a projekt befejezettsége és jövőbeni hasznosíthatósága; az eredmények ésszerű és világos értelmezése.
A pályázóknak 2018. április 16-26. között, kötelező jelleggel, max. 5 perces prezentációt kell tartaniuk. A saját készítésű modelleket, műszaki megoldásokat, kísérleti berendezéseket a szóbeli prezentációra kell elhozni.
EGYÉB TUDNIVALÓ? - Az ünnepélyes díjátadásra 2018 májusában, kétnapos kiállítás keretében kerül sor. A legjobb pályaművek 2018 szeptemberében is bemutatásra kerülnek a Kutatók Éjszakáján.
A pályázatok kidolgozását vállalatok, intézmények anyagilag támogathatják. A verseny szervezői közreműködnek az indo¬kolt költségek megtérítésében, max. bruttó 50 E Ft értékben.
A VERSENY FŐVÉDNÖKE:
Palkovics László, államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma
A VERSENY TÁRS-FŐVÉDNÖKE:
Dr. Pálinkás József, elnök, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból valósul meg.
A VERSENY TÁMOGATÓI:
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Magyar Telekom Nyrt., B. Braun Medical Kft., Egis Gyógyszergyár Zrt., Ericsson Magyarország Kft., Karsai Holding Zrt., Intel, Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt., Sanatmetal Kft., Innomed Medical Zrt., Mediso Orvosi Berendezés Fejlesztő és Szerviz Kft., NI Hungary Kft., evopro, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés
MÉDIATÁMOGATÓK:
Főtámogató: M5 csatorna
Támogató: Innotéka magazin
A pályázatok beküldése, ill. a pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet:
Magyar Innovációs Szövetség, e-posta: innovacio@innovacio.hu
A verseny titkára: Reil Evelin, tel.: 061-430-3330, portál: www.innovacio.hu (cím: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112)
A felhívás letöltése (pdf.) »
Magyar Fiatal Tudósok Társaságának 16. Országos Találkozója
2017. szeptember 13-án tartották a Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) 16. országos találkozóját az Egis Tudományos és Technológiai Központjában. A MAFITUD-ot 2005-ben alapították az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottjai Visegrádon.
A rendezvénynek helyet biztosító Egis Gyógyszergyár Zrt. nevében Menthy Mariann, kommunikációs vezető köszöntötte a résztvevőket és kiemelte, hogy az Egis büszke arra, hogy az idei évben is biztosíthatják a helyszínt a MAFITUD találkozóra.
Dr. Pakucs János tiszteletbeli elnök köszöntötte a résztvevőket. Beszélt arról, hogy mi is az a tehetség: olyan fiatalok, akik rendkívüli dolgokat találnak ki, és ezt különleges módon oldják meg. Ezután bemutatta az elmúlt évben nemzetközi sikert elérő MAFITUD tagokat, beszélt a nemzetközi versenyek szerepéről és annak fontosságáról. Továbbá ismertette, hogy az idei évben a Magyar Innovációs Szövetség 15 fiatalt utaztatott különböző fiatal tudósok részére szervezett nemzetközi versenyre.
Elsőként Dr. Józsa János, a BME rektora tartott előadást "A víz ereje és elkeverő hatása" címmel, melynek fókuszában az árvíz állt. A fiatalok sok érdekességet tudhattak meg a magyarországi áradó folyókról, szakadó gátakról, veszélyes folyadékokról és vízszennyezésekről. Az előadás végén a ma nagyon divatos drónok használatáról is szó volt. Rektor úr útravalóként hangsúlyozta, hogy minden tudós egy egyéniség, ezt az egyéniséget nem szabad elveszíteni, hanem ennek mentén kell tovább haladni, tovább fejlődni.
Ezután Szegedi Melinda, a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. helyezettje mutatkozott be. Beszámolt a kínai 32. CASTIC versenyről, ahol hihetetlen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodott és ahonnan aranyéremmel térhetett haza. Ismertette az általa fejlesztett e-Fásli - Peltier-elven alapuló termoelektromos hűtőrendszer nevű eszközt és a gyakorlati hasznosítás lehetőségeit.
Majd Varga János mutatkozott be, aki a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. díjazottja volt. Előadásában elmondta, hogy a 25. Ifjúsági Versenyen elért sikerének köszönhetően - a torma csípősségének mérésével - kijutott Svájcba, a 6. SWISS Talent Forumra is, ahol egy nemzetközi csapat részeként a mikroelektronika fejlesztési lehetőségeket tanulmányozhatta.
Ezt követően senior MAFITUD tagként Dévai Zoltán, a 10. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny I. díjazottja számolt be röviden az életútjáról, illetve az elért sikereiről. Elmondta, hogy saját Startup vállalkozásában elektronikai készülékek gyártásával foglalkozik. Az eszköz fejlesztési fázisa 2015-ben zárult, majd 2016-ban kezdték el a készülékek sorozat gyártását. Külön kiemelte, hogy nem vett igénybe semmilyen inkubátor szolgáltatást és a szükséges forrást u.n. "közösségi finanszírozás" keretében sikerült biztosítania a jelenleg már közel milliárdos árbevételű vállalkozásához.
Az elhangzott előadások letölthető a MAFITUD honlap "Találkozók" menüpontja alatt.
Az eseményt büfévacsora zárta.
Tudományok Fővárosa
2017. szeptember 23-án, a Várkert Bazárban került megrendezésre a "Tudományok Fővárosa", melynek szakmai partnere volt a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ).
A MISZ standjánál a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobbjai, Szegedi Melinda (e-Fásli - Peltier-elven alapuló termoelektromos hűtőrendszer), Serflek Ádám (A csapadékot író toll), Bajcsev Attila és Csókás Bence Viktor (Wattmérő futóknak), Vámosi Flórián Balázs és Pósa Péter (Ultimate Greenhouse), Hegyes Mátyás és Cseri Ferenc (Snowbike) mutatkoztak be. Az egész napos eseményen nagy volt az érdeklődés, több mint 1000 látogató volt kíváncsi a fiatalokra.
Tizenévesek bemutatkozása a Kutatók Éjszakáján
A Kutatók Éjszakája idei programjaira 2017. szeptember 29-én kerül sor. A fesztivál egyik helyszíne a Science Parkban, az Ericsson Kutatás-fejlesztési Központjában lesz, ahol a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb pályamunkáival ismerkedhetnek meg a látogatók. A kiállítást az Ericsson Magyarország Kft., mint a Kutatók Éjszakája nagyvállalati partnere és az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny egyik szponzora biztosítja.
Az ifjúsági verseny tizenéves fiataljai poszterek, prototípusok és egyéb szemléltető eszközök segítségével mutatják be pályamunkáikat, többek között egy okoskesztyűt, mely eszköz célja, hogy megkönnyítse a jelnyelv tanulás folyamatát, valamint egy e-fáslit, amely alkalmas hűtésre és fűtésre egyaránt.
Az érdeklődök, belemélyedhetnek a baby étel alapanyagaiba a blue baby szindróma kialakulásának összefüggésében, megtekinthetnek egy Snowbike-ot, egy futók részére kifejlesztett wattmérőt, egy elérhető árú üvegházat, egy csapadékot író tollat, valamint megtudhatják, hogy hogyan befolyásolja az egyensúlyt a zene és a stressz.
A résztvevők ezen kívül megismerhetik a tallinni, 29. EU Fiatal Tudósok Versenyének döntőjébe jutott magyar fiataljainak munkáit:
- Mennyire vagyunk tartósak? (Gerincgörbületek kirajzolása Tolival),
- Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor,
- 3D nyomtatott Holdbázist.
Nemzetközi Fibrodysplasia Ossificans Progressive Egyesület moszkvai konferenciája
2017. augusztus 2-5. között került megrendezésre a Nemzetközi Fibrodysplasia Ossificans Progressive (FOP) Egyesület moszkvai konferenciája, melyre Voloncs-Mindszenthy Lilit, a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny dicséretben részesült fiatalját is meghívta a szervezet. Lili a "Mezenchimális őssejtekkel és osteoclastokkal gyógyítható az FOP?" c. pályamunkájával indult a Magyar Innovációs Szövetség tudományos versenyén.
A konferencián több kutatócsoport is tartott előadást, melyen beszámoltak az elmúlt időszak kutatási eredményeiről, az ígéretes gyógyszerkísérletekről, és a betegség - FOP - korai felismerésének és diagnosztizálásának problematikájáról. Elemezték az egyedi betegek tünet együtteseit, továbbá az amerikai és orosz orvosok, sebészek, kutatók eszmecserét folytattak a jövőbeni kutatási feladatokról.
A konferencia végén Prof. Frederick S. Kaplan, a Molekuláris Ortopédiai Orvostudományi Osztály főorvosa, nyári gyakorlati helyet ajánlott fel a fiatalnak.
Magyar Fiatal Tudósok Társaságának (MAFITUD) 16. országos találkozója
2017. szeptember 13-án, az Egis Tudományos és Technológiai Központban, Budapesten, rendezzük meg a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának (az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny díjazottjainak) zártkörű, 16. országos találkozóját.
Fő meghívott Dr. Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, aki "A víz ereje és elkeverő hatása" címmel tart előadást.
A hagyományoknak megfelelően idén is bemutatkozik néhány MAFITUD-tag. Varga János, a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. díjazottja, a Swiss Talent Forum résztvevője, valamint Szegedi Melinda, a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. díjazottja, aki aranyérmet szerzett a 32. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen.
Magyar aranyérem a 32. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen
Az idei évben Kelet-Kínában, Csöcsiang tartomány fővárosában, Hangzhou-ban került megrendezésre a 32. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Verseny (China Adolecents Science and Technology Innovation Contest) 2017. augusztus 14-e és 19-e között. A megmérettetésen Magyarországot Szegedi Melinda, a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 2. helyezettje képviselhette, aki a MATEHETSZ támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program keretében utazott ki a versenyre. A magyar delegációt Ivánka Gábor, a hazai verseny zsűritagja vezette.
A legjobb nemzetközi projekteket is díjjakkal jutalmazzák. A magyar versenyző az „E-fásli: Peltier-elven alapuló termoelektromos hűtőrendszer” c. pályamunkájával, ami egy hűtésre és fűtésre egyaránt alkalmas, különböző testtájakra feltehető eszköz, az aranyérmet nyerte el a nemzetközi projektek közül. A díjátadón részt vett Li Yuanchao, a Kínai Népköztársaság alelnöke is.
A „China Adolescent Science & Technology Innovation Contest” elnevezésű versenyt,1985 óta minden évben megrendezik más-más kínai városban. A verseny célja, hogy elősegítse a kreatív gondolkodást és tanulást a diákok között, tudományos és műszaki területen. A versenyre évente több mint 500 diák kvalifikálhatja magát Kínából, Hong Kongból és Makaóról. Idén külföldről, több mint 20 országból, közel 100-an vettek részt a versenyen.
Magyar fiatal az 59. London International Youth Science Forumon (LIYSF)
2017. július 26. és augusztus 9. között a London International Youth Science Forum (LIYSF) immár 59. alkalommal került megrendezésre. A programok helyszínéül az Imperial College of London szolgált. Magyarországról egy fiatal érdemelte ki a részvételt a diákfórumon, Szvoreny Viktor, aki a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett, 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen harmadik helyezést ért el „A szerves anyagok eltávolítása az ivóvízből aktív szén és speciális ioncserélő segítségével” című pályamunkájával. Viktor a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákja.
A fórum alaphangját Richard O’Kennedy és Hayat Sindi professzor adta meg lelkesítő beszédével. A fiatalok számos tudományos előadáson vehettek részt, melyet neves tudósok, professzorok, Nobel-díjasok tartottak. Sokat tanulhattak az agyról, annak működéséről és az agyhullámokról, betekintést nyerhettek az építészet és a mérnöki munka nehézségeibe és szépségeibe, valamint a látványos kémiai kísérletek sem maradhattak le az előadások színes palettájáról. Megismerkedhettek a londoni egyetemi rendszer működésével, a laborlátogatások által pedig az angliai kutatói munkával. A diákok lehetőséget kaptak az oxfordi és cambridge-i egyetemek meglátogatására. A résztvevő fiatalok prezentálhatták kutatásaikat, eredményeiket a The Science Forum Bazaar elnevezésű eseményen egy poszter segítségével.
A fiatal kutatók meglátogathatták a Természettudományos Múzeumot, a University College Londont és a kenti egyetem mérnöki tanszékét is, ezen kívül programon volt a HR Wallingford, Oxford városa és a Trinity College is. Szakértők segítségével ismerhették meg a múzeumok tárgyainak múltját és titkait, így első kézből kaphattak olyan információkat, melyekkel az eddigiek során talán még könyvekben sem találkozhattak. A kötetlen programok sorát gazdagította a Stonehenge, a Buckingham-palota, a London Eye, valamint egyéb angliai látványosságok meglátogatása is.
A világ legnagyobb tehetségkutató versenyén Horváth Roland a legjobbak között
Hazaérkezett Los Angelesből (Kalifornia, USA) az a magyar fiatal, aki a2017. május 14-19. között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) vett részt. Az idén már több mint 1800, 21 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 78 országból.
A Magyar Innovációs Szövetség Horváth Roland részére biztosította, hogy az Intel ISEF-en részt vehessen. Roland a 2015-2016. évi 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen I. díjas volt, illetve legfiatalabb versenyzőként elnyerte a Siemens Junior díjat is.
Az Intel ISEF rendezvény kétlépcsős. A versenyzőktől a nemzetközi zsűri angol nyelvű nevezési anyagokat kér a projektről. Ezt követően a kiállítással egybekötött döntőn több mint ezer tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítja ki a végleges sorrendet.
Horváth Roland, a Soproni Széchenyi István Gimnázium diákja, a "Mutasd! - Interaktív jelnyelvet tanító és gyakorló szoftverrel" pályázott, amellyel elnyerte a Software kategóriában a negyedik díjat, így 500 dolláros pénzjutalomban részesült.
A "Mutasd! - Interaktív jelnyelvet tanító és gyakorló szoftver" célja az volt, hogy minél több fiatallal megszerettesse a jelnyelvet, hogy érdeklődjenek a siket kultúra iránt. A Mutasd! egyfajta kedvcsináló ahhoz, hogy belépjünk ebbe a különleges világba. Ebben segít a két kéz, valamint a kezek mögött megjelenő, többnyire vidám clipart kép, amelynek kiválasztását hosszú válogatás előzte meg. A kutatás eredményessége érdekében a célközönségével - vagyis kortársaival - is megosztotta munkája pillanatnyi állapotát, és a kortársak véleményét, illetve javaslataikat kérte a további fejlesztésekhez. Másik célja az volt, hogy a diákok számára bemutassa a jelnyelv használatát. A jelnyelv tanulása során fontos, hogy különbséget tudjunk tenni az ikonikus és az absztrakt jelek között. Az ikonikus jelek könnyebben megjegyezhetőek, mert van kapcsolat a jel és a jelentés között, míg az absztrakt jeleknél ez a kapcsolat nincsen meg. Roland a könnyebb tanulás érdekében minden jelhez képet és leírást is kapcsolt, megkönnyítve ezzel azok megjegyzését.
A nemzetközi versenyeken szereplő fiatal tehetségek utazását a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) fedezi.
Swiss Talent Forum 2017
2017. április 22. és 25. között, Bern városában, Svájcban, immár 6. alkalommal került megrendezésre a Swiss Talent Forum, melynek témája idén a "A következő vállalkozók elősegítése" volt.
A Swiss Talent Forumnak, amelyet a Svájci Fiatalok a Tudományban Alapítvány szervez, az a célja, hogy a 17-22 éves korosztály tehetséges fiataljai megoszthassák egymással és szakemberekkel a gondolataikat, és emellett magas rangú tudományos, üzleti és politikai szakemberektől tanulhassanak.
Az idei esemény 70 résztvevője 14 országból érkezett, Magyarországot Varga János, a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. díjasa képviselhette.
A fiatalok önálló projekteken dolgoztak, külön csoportokban; Varga János és társai a kihívás kedvéjért a Svájci Fiatalok a Tudományban Alapítvány vezetőségét reprezentálták. Csoportoknak az volt a feladata, hogy megoldást találjanak az esemény jobbá tételére. A megoldás során figyelembe kellet venniük a többi résztvevő igényeit is. Április 25-én, a többi csoporthoz hasonlóan, egy 15 perces, látványos előadásban mutatták be munkájukat.
Intel International Science and Engineering Fair2017
A 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazott fiatalja, Horváth Roland, 2017. május 14-19. között, Los Angelesben (Kalifornia) megrendezendő Intel International Science and Engineering Fair-en képviselhetik Magyarországot.
A versenyző első szakmai felkészítését Ivánka Gábor, a hazai verseny zsűrijének tagja, a delegáció vezetője tartotta, 2017. március 27-én, Szövetségünk székhelyén.
28. Nemzetközi Élővilág Kutató Hét
A Schweizer Jugend Forscht 1989 óta évente rendezi meg a Nemzetközi Élővilág Kutató Hetet a Svájci Alpokban. A rendezvényen 24 kiválasztott középiskolás fiatal vehet részt fele-fele arányban Svájcból, ill. külföldről. Magyarországról eddig összesen kilenc fiatal utazhatott ki a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) delegáltjaként.
Az idei Nemzetközi Élővilág Kutató Hét 2017. június 24. és július 1. között a Svájci Nemzeti Parkban, Tschiervben kerül megrendezésre. Az eseményen a MISZ delegáltjaként Sztranyovszky Lóránt, a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny II. díjban részesített fiatalja vehet részt.
I-SWEEEP
A Magyar Innovációs Szövetség benevezte a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny harmadik helyezettjét, Nagy Simon Józsefet, az "Intelligens virágcserép - avagy okos megoldással a zöldebb környezetért" c. pályamunkájával 2017. május 3. és május 8. között, Houstonban megrendezendő "9. International Sustainable World Project Olympiad (I-SWEEEP)" döntőjébe, hogy ő képviselje Magyarországot. A fiatalt Kasza Tamás, a hazai verseny zsűrijének tagja kíséri a versenyre.
Intel International Science and Engineering Fair2017
A Magyar Innovációs Szövetség benevezte a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettjét, Horváth Rolandot, a 2017. május 14-19. között, Los Angelesben (Kalifornia) megrendezendő Intel International Science and Engineering Fair-re (tudományos versenyek olimpiája), hogy ő képviselje Magyarországot "Mutasd! - Interaktív jelnyelvet tanító és gyakorló szoftver" c. pályamunkájával. A fiatalt Ivánka Gábor, a hazai verseny zsűrijének tagja kíséri a versenyre.
|
 |
|
 |